Az életrajz menüpont Szegő György: Álomtervező Tesz-Vesz albumának (Ráday könyvesház, 2008) tömörített illetve frissített változataFotók: Ilovszky Béla (theater.hu) és Szegő György
Építő áldozat- Válogatott építészeti írások 1981-1998
Szegő György
TERC Kft. / Gyorsjelentés Kiadó, 1998
258 oldal
ISBN 968-8511-78-8
Építészetről folyatott igényes párbeszéd ma Magyarországon többnyire csak a sajtóban kap helyet. A könyvkiadás csak alig egy évtizede kezdte feldolgozni a kortárs építészet és az értékvédelem elméleti és gyakorlati eredményeit, viszonylag szűk a rálátásunk a mai vagy akár tegnapi folyamatokra. A jövő lehetőségeiről is inkább csak a gazdaság apropóján van szó. Egy-egy kismonográfia vagy vallomás kötetben való megjelenése ugyan ráirányítja a figyelmet egyik vagy másik kortárs építészalkotóra, épületre, városrész alakulására, illetve egy-egy elméleti kérdéskörre – de ritka az olyan összeállítás, amely egy korszak építészeti jelenségeit, erényeit, kötelezettségeit és mulasztásait, szélesebb közegét, lehetőségeit több szempont mentén értelmezve méri föl. Ilyen feladatot inkább a folyóiratokban megjelenő írások, illetve szakmai konferenciákra készült előadások látnak el. Ezeknek szűk, inkább csak szakmai olvasóköre, hallgatósága van. Éppen ezért talán érdekes lehet, hogy a folyóiratokban közölt írások, előadások időről időre könyv formájában kerüljék el a periodikák esetében természetes elmúlást, eljuthassanak a szélesebb érdeklődő közönség kezébe is.
Úgy alakult, hogy körülbelül negyedszázada írásokat is publikálok az építészet és a vizuális társművészetek tárgykörében. 1998-ban megjelent már egy olyan kötetem, amely ezekből a napi- és hetilapokban, szakfolyóiratokban megjelent cikkekből, tanulmányokból válogat. Az 1998-as kötet a rendszerváltás körüli évtized építészeti/képzőművészeti változásait elemzi, dokumentálja.
Most, amikor a városok átalakulása, az épített környezet megújítása/lerombolása felgyorsult, ismét időszerű, hogy az azóta közreadott szövegek tükrében – ha e kötet korlátozott keretei között is –, de „helyzetjelentés” készüljön a rendszerváltás óta eltelt évek második feléről, mindarról, ami ez idő alatt beérett, elmaradt, épült és pusztult. Szűkebb értelmezésben „csak” építészetről van szó, szélesebb összefüggésben az új Magyarország társadalmi-szellemi alakulása is nyomon követhető a kortárs építészet és urbanisztika jelenségeiben, illetve a párhuzamos nemzetközi eseményekkel, egy-egy kulturális útjelzőként funkcionáló építészeti kiállítás üzenetével történő összevetésben.
De a szövegeket összefűzve talán többről is szólnak a különböző műfajú írások. Az ógörög architekt szótő előtagja vezetőt, uralkodót, utótagja ácsmestert jelöl. Összetetten annyit tesz: vezető ács. Mai nyelvekben általában az építészt értjük alatta. A belőle képzett architektúra eredetileg többjelentésű volt. Benne volt a tektonika: a mű összefüggésrendszere, földdel való viszonya, a részek és az egész harmóniája. Vulgarizálva: az építész a harmóniák ura – volt.
A közelmúltban egyik vezető építészünk a szó antik időkben élt átvitt értelmezésre figyelmeztetett: akkor az architektúra cselszövést is jelentett. Természetesen nem minden aktualitás nélkül – csak a néhai ácsok magas mesterségbeli tudására célozva – idézte ezt a szóhasználatot. Könyvem tanulmányai, rövid írásai között ugyan túlsúlyban vannak a megtalált harmóniát üdvözlő recenziók, pozitív kritikák, de akad közöttük néhány a cselszövés-értelmezés mai lehetőségét felvető szöveg. Bár egészen biztos, hogy Dejan Sudjič efféle példái meggyőzőbbek. Nála sem az építészek cselfogásairól, hanem az építés hatalmi karakterét modellező építészetet művelők megbízó-tervező-építő motivációiról van szó.
Az előző, az 1989 körüli évtizedből válogató Építőáldozat kötetének címe az archaikus építészetet motiváló építőmágiák átvitt értelmében fogant. Szándéka szerint a tipizált, kollektív eszmékbe zárt építéssel szemben – az építő-építtető remélt, egymásra találó individuumának védelmében. A mai építés gyakorlatában inkább a köz érdekei sérülnek. Az építőáldozat a közösség rítusa volt. Nem zárom ki ama vallásfilozófia igazságát, mely szerint az áldozat és az áldozó azonos – de nem tartom cinikusnak a minden mindennel összefügg törvényét sem.
Nem törődve bele, hogy korunk építészete kiírja magát az ember üdvtörténetei közül: ez a válogatás öt fejezetbe gyűjt írásokat konkrét épületekről, a kortárs építészet elméleti kérdésköreiről, a társművészetek – képzőművészet, fotó – és építészet kapcsolatáról, hazai és nemzetközi kiállításokról. Végül a szakrális tartalmakat ismét közvetíteni szándékozó legújabb kultikus építészetről, ökumenikus szellemben elemző, építészet körébe tartozó kulturális, kultikus, vallásos jelenségekről. Hogy az olvasó az architektúra, az építő cselszövés „minden mindennel összefügg” ad hoc szövevényében eligazodhasson, ezúttal is névmutató segít a tájékozódásban.
A szerző