Ugyancsak ütőképes társaságra találtam pár éve, amikor Veszprémben Borral a Hegedűs a háztetőnt ott színpadra tehettük. A nemrég csinált pesti Chagall-kiállításnál bevésődött képek előhívása nem volt nehéz. De vajon meg tudják-e úgy festeni Chagall világát, hogy az ne hasson giccsesnek, vagy primitívnek? Perlaky Róbert legendás csapata a legjobbak közül való itthon. Élmény lett velük a munka: „megcsinálták”. A díszlet kocsikra tett Anatevka. Házak külseje, perdülve pedig: enteriőrje tágas teret enged a táncnak. Az öt kocsi állásainak táncoló kombinációi kiszolgálták a történetet és a zenét is.
Erkel Ferenc: Bánk Bán, 2007, Győr, D: Szegő György, J: Torday Hajnal, R: Bor József
_________________________________________________________________
_________________________________________________________________
Hasonló lelkiismeretes munkát kaptam egy évvel később, amikor Korcsmáros György egyszer csak (15 év szünet után) újra Győrbe hívott – de már csak egyetlen munkára volt ideje. Talán az igazgatói státusz lejárta előtti „összesítéskor” volt egy kis lelkifurdalása… Előtte kb. egy évvel, mint egykori „fontos tagot”, kedvesen meg is hívtak a színház megnyitásának 25-ik évfordulója ünnepi estjére. Dísz-album, nagy sikerek filmbejátszásai, oklevél, s a rég látott, itt első perctől barátságos műszaki csapat szeretete. Nosztalgikus este. Most pedig Bor Józseffel megcsinálhatjuk kettősünk hattyúdalát: Erkel Bánk Bánját. Kihívást jelentő óriásméretben, és koreográfiával: „játszó”, románkori verista díszlet-architektúrát találunk ki, ami a győri műhelyt is próbára teszi a gyártásnál. És kitűnően sikerül, egy jelentős korszak talán utolsó nagy győri előadásaként.
Adva van tehát a 2000-es évek első évtizedében két hely, Kaposvár és a Stúdió K, ahol évi 1-1 előadás díszlettervezője vagyok. Hozzá esetlegesen egy-egy vendégtervezés: 2-3 színházi munka évente. Meg a kéthavi folyóirat szerkesztése. Van egy kis szabad energiám még. Így az Andrássy út Világörökséggé emelésekor tematikus MÉ-számot csináltunk erről. Írtam, milyen jóslatot ír bevezetőül a bizottság magyar vezetője. Úgy is lett: elkezdik bontani a hátországot. Egy a laphoz közelálló fiatal, akkoriban „közéleti szereplő”, a jól tárgyaló Marinov Péter segítségével megalapítottuk az Óvás! Egyesületet: leállítandó a régi pesti zsidónegyed bontását. Nagy energiát bevetve tárgyalunk miniszterrel, polgármesterrel, műemlékesekkel. Olyan ingatlan befektetői nyomás alatt, hogy adott szó, szakmai jóakarat, mit sem ért. Nemzetközi konferenciát szerveztünk, hollandok is jöttek, segítenének. A Büchler Társaság (korábban Yahalom) újabb konferenciáján előadóként pedig közönyükért vádoltam az első sorban ülő judaista tekintélyeket. Mit se számított. Több barátot, többre érdemes építész kollégát láttam vergődni politikai meggyőződése és frissen szerzett párt-tapasztalatai között. Rémes látvány, tehetetlen helyzet. Kiszálltam. Azóta a sajtó lehetőségei között próbálok a város és lakóinak identitásáért kiállni. Nem csak a fenti kerületekben, de a Vörösmarty térért, vagy a bezárni tervezett strandokért, Duna partért, stb. Közvetett tevékenység, virtuális sikerekkel.
Társas tesz-vesz munkának megmaradt a színház: azt az összhangot, amit a kaposvári játszók és tárak, a színpadi dolgozók meg is tudnak valósítani.
Csúcson van Kaposvár, jó régóta már, úgyhogy ideje lesz „tönkretenni”. Ez úgy indult, hogy Babarczy megbízatása 2007-ben lejárt. A Szegeden nem igazán remeklő Korognai Károlyt hívták: az eddigi teljesítmény szinte mellékes. Amikor már elindítottuk a rekonstrukció tervezését. A munka kezdetén Lőrinc Ferenc hirtelenül meghalt és menye / cégtársa, a hihetetlen munkabírású Balogh Krisztina (egykori Vándoriskolás, ma a város főépítésze) veszi át a színház-rekonstrukció és bővítés tervezését. Hív szakérőnek, én még behozom Hadik Andrást, aki szecesszió-specialista, az 1911-es Magyar Ede terv műemlékes ismerője. Én és a műszaki vezető Szalai Jóska a színháztechnika felelősei vagyunk. Szép is lenne a ház, ha…
Azután a nagy nehezen Babarzy javaslatára kinevezett, hirtelen egy évre apadt Znamenák-megbízást is elfújja a politika vihara… A 2010-es önkormányzati választások környékén (újra) elvárás lett: a színházi vezető kinevezésében érvényesüljenek politikai, hatalmi szempontok. Jó, de mégsem mindegy, kivel. Írtam már, Kaposvár nem politizált. Most ennek vége. Znamenák-Mohácsi ígéretes évada után Schwajda György kapta meg a színházat. Persze, hogy egy „véletlenül” munka nélkül csigalassan múló év után ismét kirúg (l.: 15 évvel korábbi szolnoki munkaügyi peremet). Azután hirtelen meghal, és az új színészigazgató, Rátóti Zoltán már csak két eseményre invitál, Babarczy 70. születésnapjának ünnepi társulati ülésére (megírom erről is a tudósításom a Theater.hu-ra, Ilovszky hírportáljára. A másik, a 2011-es centenárium december 9-i kiállítása. Azaz, csak a Marat és a Werthert már… modelleket kéri el, közvetve, a Színházi Intézeten (OSzMI) keresztül. Az ünnepségre jött ugyan meghívó, de 3 nap késéssel… E postai aktus lett a 34 évvel ezelőtt indult Kaposvári „kaland” zárása. A következő fejezetben picit részletezem a záró-évtizedet, meg a szcenográfiai gyűjteményvezető Turnai Timea és az Építészeti Múzeumos Fehérvári Zoltán segítségével 2012 tavaszán létrehozott önálló színházi-építészeti „záró-tárlatot”.
_________________________________________________________________
_________________________________________________________________
Mikszáth K. : A Noszty fiú esete Tóth Marival, 2006, Kaposvár, D: Szegő György, J: Cselényi Nóra, R: Babarczy László
............................................
