Az életrajz menüpont Szegő György: Álomtervező Tesz-Vesz albumának (Ráday könyvesház, 2008) tömörített illetve frissített változataFotók: Ilovszky Béla (theater.hu) és Szegő György
8. A Hilton Dominikánus Udvar színháza (1977-85)
Hilton Dominikánus udvar, szabadtéri kamaraopera, 1979, Koncepció: Katona Ferenc, színázterv: Szegő György Pergolesi: Il maestro di musica/Az énekmester, D: Szegő Gy. J: Kemenes Fanny, R: Seregi László, forrás: Új Tükör
1978-ban építettük tehát Katona Ferenccel az új szabadtéri játszóhelyet, a szigeti operajátszás igényességével elgondolt, de kisebb komolyzenei színházat. A Budavári Vigaszságok kamaraoperákkal indult. A színházat Katona Feriék lobbija nyomán a Hilton Dominikánus udvarát az egész hotel befogadta. A szállodát tervező Pintér Béla (e mûért kapott Ybl-díjat) és építésztársai a kolostor és az új szárny között, az egykori templomot negatív térként építették körül – a hotel így jobb térszervezést nyert. A hosszház végén a gótikus szentélyrom kerete a nézőteret a panorámára tájolta, bár a folyó ezüst-kék csíkja lentről nem látszott, de Pest horizontja-sziluettje a parlamenttel: igen. Akkori mûemléki szemlélettel a történeti falakat csak állagvédő sávval növelték meg, s így a tér „világítóudvar” funkciót szolgáló ék lett, a Vár addig kihasználatlan alig-köztere. Védett akusztikájú hely: színháznak való. Hangfogó és látvány-hátteret a hiányzó csúcsú diadalív adott, ami a pillérek torzóival a következő évek díszleteinek látvány-részévé lett. Előtte a kisoperák és a kamarazene meghitt léptékéhez illő színpadnyi tér: a pár lépcsővel megemelt egykori kórus. Az egész erősen emlékeztet Tiepolo egy képére, mely gótikus romok közt rokokó kerti vigalmat ábrázol. A zene is rendre a 18. század színházi hagyományaihoz nyúlt. A nyitó Dittersdorf opera-zene a Szöktetés a szerájból távoli rokona, amit Eszterháza Haydn-anyagában találtak.
Az első évben Kemenes Fanny jelmeztervező meg én két rendezővel dolgoztunk Dittersdorf kétfelvonásos vígoperáján és Pergolesi két egyfelvonásosán. Ezek egykor tragédiák szüneteire írt közjátékok voltak. A Dittersdorf-mûvet Huszár Klára rendezte, amint Nagy Ferenc karnagy is operaházi. Seregi László az Operett főrendezője, ez Kemenes anyaszínháza is. Seregi színházfelfogása a pesti kabaré tradíciójára épített. Az ősi forma nekem kicsit keresettnek tûnő üresedő paneljeire. De ha énekes adja, megdolgozik a poénért. Ötvös Csilla, Tokody Ilona, Pászthy Júlia, Domonkos Zsuzsi, Gáti Pista, Marczis Döme, Horváth József munkája hozott nekem új és hiteles teatralitást. A tenor Rozsos István fürdőzött komédiás szerepében, gondoskodva a próbák jó hangulatáról is. A dalok java eredeti nyelven szólt, a prózát a rímhányó Romhányi József Ágnes nevű lánya fordította. Balett-betétek, mutatványosok, s sok más őrület is volt. Színházat csináltunk, mert az énekesek a zene vokális megszólaltatásán túl: kihívásként élték meg az új helyet / helyzetet. A belépő közönséget már a kolostorban Köllő Miklós Dominó Együttese, itthon igen friss pantomimmal fogadta. Rozsos ide is bekéredzkedett... A kellékeket, bútorokat és kandelábereket – az előző fejezetben említett – „öntöttvas” kerti bútor prefab elemeiből, valamint gipszdomborítású „képlécből” terveztem. A történeti bútorok asztal- és széklábainak, prefab elemeik kontaminálása a szürreális felé vitte a látványt. Ez passzolt Erdős István, Gruber Hugó és Gyurkó Henrik bábcsapatának képi világához. A rendezők összmûvészetet gyúrtak a sokfelől érkező építő-készletből.
Huszár Klára – aki az operarendezés szakírója és mûfordító volt – elragadó színházi tanárként vezette a tervezőt és az énekeseket. A neves író özvegyének svábhegyi villájában megélt tan-miliő varázsos élmény, szerettem odajárni, hallgatni őt. (Pár évvel később Spiró György A kert címû, 1954-ben játszódó drámájának kaposvári ősbemutatójához idéztem meg a a Devecseri-villa világát. De nem másoltam le Klára kedves intim „múzeumát”: az ó-tátrafüredi stílusú ház helyett egy Bauhaus-villa teraszára tettük át a történetet. Spírónál is bábok kerültek a látványba, a politikai háttér ős-szörnyei – ezúttal Gera Katalin kaposvári szobrász, a színész Csernák Árpád felesége, 5-6 méter magas óriásplasztikái – a fináléban rátelepedtek az emberi eszményekre. A kert-dzsungelt – ebből törtek ki a zárókép ragadozói – a baráti Samu Géza 83-as műcsarnoki, elementáris hatású kiállítása installációs kísérletének fagyalkötegeit újrahasznosítottuk. Első szóra megkaptam. Akkor még nem láttam, hogy az avantgárdban való szerepvállalás, és a kaposvári kísérleti színházbéli mellékszerep ennyire szervesen – az ideológusok és kritikusok, történész-kisérletek számára láthatatlan módon – összefonódott. Ez a ráismerés csak most, az emlékek szűrőjén fennakadva derült ki. És ma aligha működne.)
Visszatérve a dominikánusok terébe: két év múlva, 1980-ban új szereposztásban ismét Az énekmester következett. Hozzá Cimarosa A karmesterét Szinetár Miklós rendezte, az Eszterházi rögtönzés – á la Moliére – keretjátékban. Zempléni Mária, Vághelyi Gábor, s újra a Rozsos-Gáti páros énekelt, komédiázott. Hozzájuk társult Hámori Ildikó és Gálvölgyi János. Így megfejelve a zenét, láttam: milyen nehéz könnyed buffát csinálni. De Gáti István remekelt, s vállán egyedül elvitte az egészet. Ebben a munkában mégis elveszett számomra az összművészet zenés-varázsos hímpora. Profi terméket csináltunk, ami, ennek megfelelően még nagyobb siker lett. E „sikerrel” járó vesztességet mintha Katona Feri is érzékelte volna. Megismertem egy „másik” színházi mentalitást, ez nem vonzott, de mégis izgalmas kaland, kirándulás volt. 1982 nyarán hirtelen nőtt kaposvári díszlettervezői tekintély-hátterem talán már ütközött is az itteni szórakoztató, lekerekítő, flott játékstílussal. De nem mondtam nemet, mert gyerekkorom kedvencét, Heltai Néma leventé-jét csináltuk. Újra Seregivel. A jutalomjátékban népszerû színészcsapata tutira ment. Ezt már-már kaposvári ízlésem nem jól tűrte. Inkább szerettem Haydn Halászlányok c. operáját, amiben Horváth Zoltán rendező, végre „játszó díszletet” adó halászhálót kért tőlem. 1985-ben, még Koltay Gábor igazgatósága előtt, az iskolás / munkás tíz esztendő vége felé, kaposvári értékek szerint is módom nyílt ide tervezni, a Pitzelberger szalon és a Két vak című Offenbach-darabokhoz, Babarczyval. Fanyalog is a pesti. Mondják: Offenbach a Champs-Élysées Mozartja. Ám a fővárosi kritika – pl. A. István, és A. Mária – leszólta a szerzőt és a rendezőt. Spindler Bélát elfogadta, Bezerédi Zoltán, Molnár Piroska életteli jelenlétét „csak” kellemesen groteszknek látta. A panorámát a zsöllye látóterébe beemelő fotóvászon mega-anzikszomat dicsérték. De pl. „nem vették észre”, hogy ehhez hozzátartozik a hatalmas, kétszárnyú, XV. Lajos „kovácsoltvas” kapu is. Együtt a diadalívvel – először és utoljára – átalakítja itt a játék terét. A kaput a műemlékpillér érintetlenül hagyásával kell rögzíteni. És hozzá, nyitni-csukni, a dekopír-rétegeltlemez (így áttörten is roppant súlyú) kapukat. A díszletet a Ruszt József technikusa, Bischoff mester építette, az új zalaegerszegi színház műszaki csapatával. Már ismertem őket, mert míves, technikailag klapp, lapozó-díszletet építettek, festettek ezévben ott Babarczyval csinált A kertész kutyájá-hoz. Többükkel (Mészáros Tibor, Rácz Miklós, Simon Jenő) még sokat dolgozom majd Kaposvárott, Zalaegerszegen, a 2000-es Velencei Építészeti Biennálén.
Általában beszippantott a színház. 85 körül az építészfeladatok, kiállítástervek jó része már a teátrum felől jött. Azt láttam, minden igyekezetem ellenére, ezen a szűkebb terepen fogadnak el: „szakembernek”. Szakma szakmányban. Nem kell az intermediális, műfajok közötti szemlélet, amit a saját hangomnak vélek, perelni kell ez ellen, mégis lassan a színházi kiállítások, a színházi építészet specialistája leszek.
_________________________________________________________________
_________________________________________________________________
Hilton Dominikánus udvar, Haydn: A halászlányok, díszletterv 1980, R.: Horváth Zoltán