Szegő György DLA építész, látványtervező

Allegoria massonica (olio su tela, 1800 c.; Milano coll. privata)

Scenografia per il "Flauto magico" (da Mahnke, 1804)

Tempio scozzene, 1820

piloni con canopo e civetta F. Quattocchi 1800 ca.

A 19. századi kápolnabontás indoka Rómában a fent említett eretnekség okán inkább lehetséges, mint az E.G. Howard által egy fotó alapján készített elvi rekonstrukció (New Finds on Same Lost Works by Borromini in Palazzo F. In: The Burlington Magazin CXIX.Jan. 1977, 31. o.) mellé írt ok: „Giacomo Medici (Conte dell Vascello) garibaldiánus tábornok a palota átmenti tulajdonosa volt, s mint ilyen antiklerikális”, s ezért bontatta el a kápolnát…
Hetényi Á. Vitatkozik az amerikai szerző C. Ripához forduló dekoráció-magyarázataival, s inkább Giordano Bruno morálfilozófiáját és a Szentháromság-magyarázatot javasolja – meglehetős leegyszerűsítéssel. Egyáltalán nem foglalkozik a Shakespeare-Zsámboky kapcsolat friss kutatásaival. Utóbbi Emblemata c. kötete (Antwerpen, 1564) pedig Janus ikonográfiájában megkerülhetetlen forrás. Említi viszont a Portoghesi-féle egyiptomi ikonográfiát is, de a madárfejű női büsztökről úgy véli: azok a bankárok vagyonát gyarapító termékenység-jelképek, a többi homlokzati madárról, hogy azok Odescalchi sasok. A ház sok alakú madarairól az építészettörténet nem kérdezi: vajon újjászületés jelek-e ezek? Netán mágikusan generálni is akarták a feltámadást? A bizonytalanság egyik oka, hogy Borromininek a Cato módján kardjába dőlő rituális öngyilkossága (fentiek alapján ez vulgáris magyarázat) után a nála talált mintegy ezer könyvről (ez akkor jelentős érték) nem írtak(?) tételes leltárt.

A S.M. della Morte kripta csillárja és Relief a S.M. della Morte kripta bejáratánál

Borromini sírja a Firenzeiek templomában és a San Ivo templom laternája

Mereskovszkij költői víziója

Mereskovszkij Oziririsz mártírhalálában Jézus áldozatát tételezi (D. Sz. Mereskovszkij: Kelet titkai. m.: Holnap K. Bp. 1992). Ízisz, a szakrális testvér szerepében párhuzamot mutat ki Mária alakjával.Az egész kultusz – nyomában az zsidó-keresztény kultúra – centrumában az isteni feltámadás áll. Koncepcióját idézem:
„Mit talált Egyiptom? Istent. »Az egyiptomiak istenfélő emberek « (Hérodotosz), »Csaknem az egész világ tőlük tanulta az isteneket imádni…« mondja egy hellenisztikus pogány a Kr. előtti IV. sz.-ban, »A mi országunk az egész világ szentélye« mondja Hermész Triszmegisztosz” (id. mű 8. o.)… „A Nílus fekete iszapja oly nedvesen fényes, mint »Ízisz szeme«” (12. o.)… „Manerosz panaszdalát, amelyben Ízisz elsiratja Oziriszt, a XXVII. dinasztia idején éppen úgy énekelték, mint az I. dinasztia korában: egyetlen hang sem változott meg háromezer év alatt.” (13. o.)
„A Toth-hoz, a bölcsesség istenéhez idézett imából: Forrás vagy a sivatagban. El vagy zárva a beszélő előtt, nyitva vagy a hallgató előtt.« Az Ámon-Rá napistenhez intézett himnuszból: »A lárma gyűlöletes Isten előtt. Emberek, imádkozzatok titokban! «” (15. o.) „Milyen mohón szemléltem arcukat [a Szfinxekét]. Hogy szerettem volna tudni, mit gondolnak! Most is szeretném tudni [1918-ban – Sz. Gy.]. Kőszemeik talán minden élő szemnél mélyebben látnak bele a jövendő titkába. Atlantisz vége Egyiptom kezdete: az első világ vége a második kezdete. Az apokalipszis pedig a második világ vége és a harmadik kezdete. Mert a Háromnak titka három világban megy végbe.» (20. o.)
„El kell mélyednünk Szakkara, Beni-Hasszán, Biba-el-Moluk és Tell-el-Amarna festményeiben… Az egyiptomi gyász színe kék. »Sírkamrám ünnepi terem« – mondja egy elhunyt sírfeliratában… A halál színe az ég színe!… könnyű csónakban vadászik a Nílus karéjának sűrűjében, ahol vadkacsák, vadludak, darvak és íbiszek rajai nyüzsögnek, s a szélben hajladozó, összefonódó papiruszszárakon tojásokkal teli madárfészkek himbálóznak.. Odalopakodik az ichneumon, ez az apró ragadozó, s a fiókák anyja a fészek fölött lebegve, pityergéssel és szárnycsapkodással igyekszik a rablót elűzni.” (23. o.)…

„A ’szobrász’ és a ’festő’ egyiptomi neve (szénekh) voltaképpen annyit tesz: »megelevenítő«, »feltámasztó«”… „Az egyiptomi művészet több mint művészet, sőt több mint élet: az élet forrása, vallás. Az egyiptomi művészet a legvallásosabb művészet. … A görög-római ateisztikus esztéticizmus elpusztította a művészetet, s pusztítja még ma is. Istentelen és halandó, halált igenlő volt a görög-római ókor reneszánsza, a mai Európa szellemi kezdete. Az egyiptomi ókor reneszánsza, ha ugyan megvalósul valaha, vallásos és új életre keltő lesz. Minden ember birtokában van annak, amit az egyiptomiak a ’ka’ szóval jelölnek, amelyre nincs szavunk, olyasmi, mint a »képmás«, »alakmás«, vagy mint az ’eidolon’ Platónnál, vagy mint az asztrális test a modern okkultistáknál, s ha az ember meghal, a ’ka’ fájdalmas erőszakkal elszakad tőle… bekószálja a világtérségeket, vissza akar térni hozzá. Keresi, és nem találja, de ha végül megtalálja, akkor a »szellemi test« megint egyesül a fizikai testtel, s az ember megint életre kél.” (29. o.) „Isten egy önmagában és háromszoros a világban.
Isten és a világegység és hármasság: 1+3 = 4 Nem szimbolizálja-e a piramisépítés, négy háromszög pontban történő egyesítése, az isteni számoknak ezt a transzcendens dinamikáját? … A felkelő nap sugarainak tüzében, s mintegy belülről megvilágítva hirdetik a piramisok kristályai az embereknek a feltámadás egyetlen útját – a Három titkát, a szent háromságot. A legrégibb piramisokban jóformán alig van hieroglifikus felirat, ám a piramis maga egy óriási hieroglif: ’pir-m-haru’, »kilépés a világosságba«, »feltámadás«.” (35. o.) [Itt a Falconieri belső jelképeinek konkrét Fent: a párkányzat madarai, Lent: A zárókő madara értelmezéséhez megállok: a Mereskovszkij--féle egyiptomi mitológia- értelmezés és a mai masonry kánonja szerinti jeruzsálemi templom építésének mítoszát összekapcsoló lehetőségnél szembetűnő: épp ezek Borromini jelképei.]

______________________________________________________________________
______________________________________________________________________

Fent: a párkányzat madarai. Lent: A zárókő madara
______________________________________________________________________
______________________________________________________________________

Hiram legendája

Káin fia Énoch, csillagászathoz értő főépítész volt. Két oszlopba véste a tudományok és a művészetek lényegét, szabályait, mert a világot előbb a víz, majd a tűz fogja elpusztítani, Ebből tanult Mózes, amit tudott Józsuénak és népének is továbbadta, akik Kánaánba érve tudták csak annak hasznát venni. A türosziak lettek a legjobb építők. Innen hívta Salamon Hirámot a Templom építésére, aki szigorú szervezetbe osztotta őket. Mártírhalála után az építők szétszéledtek. Az okmány szerint csak a Britanniába érkezettek utódainak sikerült az ókort túlélniük, ahol majd Edwin herceg adott nekik újra építő-privilégiumokat.
Hiram három csoportra osztotta embereit: inasok, legények, mesterek. Titkos jelük volt mindnek és érintések is hozzá. Ez a titok a bérfizetésnél fontos volt. Három legénye már nem remélte, hogy valaha is mesterré lesz, az építkezés vége felé járt. Összeesküdtek Hiram ellen: Délen a mérőléccel, Nyugaton a szögmérővel, Keleten a kalapáccsal ütöttek rá, hogy megtudják a titkos szót. Hiram belehalt, éjszaka leple alatt temették el. Lelkiismeret furdalásuk leleplezte őket. Salamon a saját attribútumaikkal végeztette ki őket. A többiek elmentek kiásni Hiramot, de teste szétesett (Ozirisz párhuzam). A három fokozat szavait súgták a holt fülébe, hogy felélesszék.
– Széth megöli Oziriszt és feldarabolja. 42 bíró kérdezi a halottat, majd lemérik a szívét – a másik serpenyőbe az igazság tollát teszik (v. ö. a Medici címerrel).
– Tammuzt Istár szerelme öli meg. Az év részleges idejére feltámad (l. Mereskovszkij könyvének II. fejezetét).
– A templom épültét emberáldozat hitelesíti, Hiram a majdani belépők bűneit magára vállalja (v. ö Jézus áldozatával).
– A Hármasság szimbolikusan jelentheti a test, a lélek és a szellem gyilkosait, a Szentháromságot, a Türelmetlenség, az Erőszakosság és a Nagyravágyás jelképeit. Kozmikus értelmezés szerint ez az év utolsó 3 hónapja az őszi napéjegyenlőség után.
A Falconieri főemeleti termében alkalmazott szimbolikájának vezérmotívuma a „7”-es. A salamoni pecsét a tökéletességre törekvés szimbóluma. A középpontot körülvevő csillagszárak a 6+1, a „hetes” szimbóluma: hét nap, hét bolygó, idő és tér teljessége. A 7 erény: Hit, remény, könyörületesség, erő, igazság, észerő, mértékletesség. A 7 bűn: kevélység, lustaság, fösvénység, torkosság, a jóravaló restség, bujaság, harag.
1+6 = Triszmegisztosz – vagyis: a 7 a mindent egy rendező erő mellé gyűjtés erejét, a feloldódását jelzi. 4+3 = 7 – vagyis: Föld és Ég=Univerzum. A Tradícióban az apokalipszis száma is a 7. A bibliai hét pecsét, hét harsona, hét csapás=Isten akaratának beteljesülése. Salamon 7 évig építette a templomot, Jerikóban 7 pap 7 harsonát használ. A hetedik nap, hétszer kerülik meg a várost, azután fújják meg. Róma mintája Jeruzsálem, Rómában 7 főtemplom áll.

A Falconieri ünnepi terem konkrét mennyezetdíszeihez

Hiram, az építő a Királyok Könyvében (7.13) jelenik meg, Naftali törzséből való, „özvegy fia”. Apja bronzműves. A Krónikák Könyve (2.12.) Hiram-Abiként, Dan leányai közül való özvegyasszony gyermekeként említették: arany, ezüst, réz, vas (ércek) munkák tudója, ért a kőfaragás, a metszés, vésés és mindenféle tervrajzolás mesterségéhez. Egy harmadik említésben Hiram az oszlopállító Türosz királya. Azért is szerepelhet több alakban, mert mindegyikük csak egy részét tudhatta a titkos szónak. A templom építéséhez szükséges Hármasságban: Türosz az erdők (cédrus), Salamon az építés, a szellemiség. Hiram a passzív teremtő jelképe.
A.) Tradicionális (kozmikus, isteni) megfejtés-verzió:
I. Az Aranykörcikk: Bolygója a Nap, minden aktivitás centruma.
Az anyagot teremtő Szellem képe. Alkímiai eleme a kén = az egyén belső tüze. Színe a vörös: a vért, a tüzet, a fényt jelenti, ez a cselekvés színe.
II. Ezüst körcikk: Bolygója a Hold. Lágy, befogadó, nőies, a Szellem társa. Alkímiai eleme a higany, a szellemi aktivitás jelképe.
Színe a kék: a levegő, az érzelem és az érzékenység színe.
III. Az Érc körcikk: Bolygója a Szaturnusz. Az égből letaszított Isten, aki minden súlyos felett uralkodik. Nincs alkímiai megfelelője.
Színe: a fekete és a barna. Ezek a nyers követ, az építmények csontvázát, szerkezetét jelentik: az alkímiai Nagy Mű kiindulópontját.
IV. Az Arany és az Ezüst egyesülése: Bolygója a Jupiter – a Nap és a Hold szülötte. Alkímiai jele: az ón – kemény fém. A Szaturnusz ellentéte – az elhatározás, a lendület, a parancsolás és az irányítás égiteste.
Színe a viola: a lelkiismeret, önkontroll, felelősség jele.
V. A 3 kört egyesítő centrális cikk: a bölcsek planétája, a Merkúr. A kvintesszencia, az Éter jele, mely mindennek a tükre.
Színe: a fehér, melyben minden szín benne van. Nincs alkímiai megfelelője
VI. Az Ezüst és az Érckör metszőcikke: Bolygója a Vénusz.
Alkímiai eleme a réz: életerő, nedvesség, a teremtés/termékeny. lásd Borromini „ércköreit” a mennyezeten
ség jelképe. Színe: a zöld: a kedvesség, a gyengédség, a fizikai érzékenység jele.
VII. Az Arany és az Érckör egyesülése: Bolygója a Mars. Kémiai eleme a vas: az életenergiát elhasználó cselekvés, az önzés, a vadság, a hűség és a lankadatlan teremtőképesség jelképe.

______________________________________________________________________
______________________________________________________________________

Borromini „érckörei” a menyezeten
______________________________________________________________________
______________________________________________________________________

B.) Tradicionális (földi, biológiai) megfejtés-verzió:
I. Az élet alapvető megnyilvánulási formáit jelzi. Az elválaszthatatlan: Anyag, Erő, Mozgás tárháza.
II. Az organikus világ három fejlődés-állomását jelzi: ásványi, növényi és állati létet jelent.
III. Az „Én” fejlődésének 3 állomását hordozza: Ösztön, Értelem, Szellem.
IV. A kozmikus Erő, Anyag és Mozgás, ill. a Természet: az ásványi, növényi és állati minőségek összeolvadását jelképezi.
V. E terület az ösztön – értelem – szellem összeolvadása a kozmikussal. Az élet fizikai megnyilvánulását jelzi. A tudat fiziológiától elválasztható „fejlődésének” terepe.
VI. Az organikus és lelki világ összeolvadásának jelképe, ennek megjelenítői a fajok: Anti-evolucionista elképzelés szerint az isteniből leszakadó (emberi) tulajdonságok jelzői.
VII. E centrumban olvad össze a három terület: szintézisként, harmóniában. A tradíció szerint jelenti: a Törvényt, az Egységet, az Életet. Ebben az életértelmezésben a lét különböző megnyilvánulásai csupán az egymásra eltérően reagáló erők váltakozásának függvényei.
A másik relief egyes darabjai (jogar-bot, zsinór-kígyó, Nap-Glóbusz) a maszonikus szimbolikán túl a Tarot középkori jelképeiével kiegészítve jól értelmezhetőek. Pl. megtalálható az I. lap Mágusánál a négy elem (négy evangelista, kozmikus sarkalatos pontok): Bot=tűz (Oroszlán), Kehely=víz (Vízöntő, angyalok), Kard=levegő (Sas, Skorpió), Érme=föld (Bika csillagkép) -stb.

______________________________________________________________________
______________________________________________________________________

Borromini „mágus mennyezete”
______________________________________________________________________
______________________________________________________________________

Visszatérve Merezskovszkijhoz: „Ha meg akarnám mondani, hogy miért tartják az állatokat szentnek Egyiptomban, isteni dolgokra kellene kitérnem, amelyeket kifecsegni nem szándékom” – Hérodotosz II, 65. A szfinx néma szava, Egyiptom.” … „A templom középpontjában nem Isten van, hanem… egy macska, egy krokodil, egy kecskebak, egy bika vagy egy sakál mondja Lukiánosz… – ugyanaz, aki hasonló könnyedséggel gúnyolja ki a »megfeszített szofistát is«” (37.o.) „…»A halált nem tudom másként felfogni, mint második születésként… A báb halott, a pillangó szállong. A báb – a múmia – a Föltámadott teste: ez az egyiptomi hieroglifák olvasata. «” – idézi V. Rozanovot Merezskovszkij. (41. o.) „… Isten felnyitotta a szemét, a Nap felkelt és létrejött a világ, A teremtés tehát Isten látomása, a világ megjelenése Isten tudatában… A világ a Ka, Isten képmása. A világ Isten emanációja: a teremtés napján az ember lelke »könnyként folyt ki Isten szemeiből«, és az istenek lelkei »úgy jöttek ki Isten szájából, mint a szavak az ember szájából«. A világ »Isten fia« – az aminek mi keresztények a Logosz nevet adjuk.” (48. o.)
„Halottak könyve: »A tegnap Ozirisz, a reggel Ré«. A világ nem más, mint Amon egységes fehér fényének széttörése, sokszínű szivárvánnyá szétosztása az ember lelkében, Isten könnyében, az Ozirisz-harmat csöppjében. A világ a széthasított, szétszaggatott Isten. Azért Amon transzcendens monoteizmusának Ozirisz immanens monoteizmusa felel meg: »Az Atya az Egy, a Fiú az egyszülött«, ahogy mi mondanánk. Amon monoteizmusa a papi iskolák titka, s nem lehetetlen, hogy Mózes tőlük tanulta ezt az egyiptomi bölcsességet… Ozirisz a »a föld alatti ég ura«, »az elsőszülött a holtak közt «, a meghalt és feltámadt Isten”… Amon-Rábn és Oziriszben, az egy Istennek e két hiposztázisában a világosság szellemi eredete van kinyilatkoztatva: »A lélek, amely a nap szeméből világít«” (49. o.)
„…Ihernofernak, III. Szeszotisz főkincstárnokának (középbirodalom) sztéléjén maradt fönn az egyetlen felirat, amely Ozirisznak az abüdoszi templomban tartott misztériumairól szól. De jóformán semmi sincs benne az »emberi« Ozirisz haláláról és meggyilkolásának módjáról. Az Ozirisz-misztériumokban, úgy látszik, »Ozirisz szenvedései« (ozrisz pathoi) drámai előadásban jelentek meg (a színház eredete Egyiptomban van, nem Hellászban), éppúgy, mint a középkori misztériumokban »Krisztus szenvedései«. Csak a beavatottak nézhették végig ezeket az előadásokat… Ha a gyilkosság jelenete egyáltalán színre került csak misztikus célzás történt rá: csend állott be, s azután felhangzott a gyászoló Ízisz nagy siralma. Mintha Egyiptom hátat fordítana az emberi alakban meghalt Ozirisznak, s a feltámadt Isten felé fordulna… Vagy itt megint egybeesik a vég a kezdettel, az örökkévalóság önmagába visszatérő vonalában?” (53. o.)…
„Plutarkhosz meséje a következő: Mikor Ozirisz Egyiptomba visszatért, fivére, Thüphon (Széth) 72 összeesküvővel szövetkezve elhatározta, hogy megsemmisíti. Titokban mértéket vett teste hosszáról, … egy pompásan ékített szekrényt csináltatott, s lakomára hívta fivérét… Végül Ozirisz feküdt bele a szekrénybe. Az összeesküvők odaugrottak, leszögezték, forró ólmot öntöttek rá, a folyóhoz vitték és behajították…. Fiacskája, Hórusz keresésére indult, De Thüphon talált rá éjjel… tizennégy részre szabta. Mihelyt Ízisz megtudta, keresni kezdte a részeket. Valamennyit megtalálta, összeillesztette, s életre keltette a holtat” (55. o.).

„A pütagóreusok s az orfikusok közelebb állnak az egyiptomi bölcsességhez, mint Plutharkosz. Náluk megvan e szimbólumok legfontosabbikának, a a Széth készítette koporsónak az értelmezése: »A test (szoma) a lélek koporsója (szema)«… »Élvezet (a lelkek számára) a születésbe esés«. A nemző hús élvezete folytán a nemzett lelkek húsba öltöznek… A születés »esés« (ptószisz) s a feltámadás »felkelés« (anasztászisz) – ugyancsak az orfikusok tana szerint: Ozirisz leesett, hogy felkeljen, és az elesetteket felemelje, meghalt, hogy a holtakat feltámassza.” (56. o.)…
„»Az emberek a te húsodat eszik« – olvassuk a Halottak könyvében, a leideni Varázs-papiruszban pedig ezt: »Ez a bor állítólag Ozirisz vére«. Der-el-Bahri (Théba) táján keresztény múmiákat találtak. Az ozriszi misztériumok szimbólumán kívül kelyhet és kalászt is festettek koporsójukra – az úrvacsora borát és kenyerét (62. o.)… „Hérodotosz (II 57) szerint a »lámpaégetés ünnepén «, Ozirisz feltámadásának éjjelén … egész Egyiptomban számtalan lámpát gyújtottak meg a szabad ég alatt… minden lángocskában egy-egy elhunyt lelke volt minden élő egyesült minden holttal ezen a szent éjjelen”. (66. o.)[lásd: Halottak napját a keresztényégben-Sz.Gy.]… „Mivel az ember húsa csak a világ egész húsával együtt támadhat föl, azért a kettőt egyesíteni kell Evégett a halott testébe az eltávolított szív helyére egy drágakőből vésett skarabeuszt tesznek. Ez a szent bogár (Ateuchus sacer) a szívet, az ember testében lévő kis napot és a napot, a világ testében lévő nagy szívet ábrázolja. A skarabeusz egyiptomi neve, heper annyit tesz, mint »(valamivé) lenni«,»elváltozni«. Ez az elváltozás éppen a »teremtő evolúció« (Bergson), ama »viharos törekvés«, ami képes mindent … megsemmisíteni és minden korlátot ledönteni – talán még a halált is. Ugyanebből a célból tesznek papiruszlapot is a koporsóba, a halott feje alá. E lapon Ré napistenhez intézett ima van: »Ó, Elrejtett, aki az égben virrasztasz! Fordítsd arcodat a te fiad teste felé!… Ne felejtsd el a nevét!… Ő a Heliopoliszban eltemetett nagy testnek [Ré istennek] a lelke. Az ő neve: a Sugárzó, a Létező, az Öreg. Ő [nem más, mint] Te.« (Halottak könyve)” (76. o.)
„Mi kelti életre Oziriszt magát? Ízisz így siránkozik teteme fölött: »Én vagyok a te húgod én szeretlek téged, jöjj kedvesedhez! Jöjj testvéredhez és feleségedhez!… Senki sem szeretett téged úgy, mint én!« (Párizsi papirusz „S a halott kilép a koporsóból a feltámasztott szeretet hívására… : »Aki Énbennem hisz, sohasem fogja meglátni a halált.«” (78. o.) Mereskovszkij itt tömörített koncepciója a masonry kanonizált szertartásaival, és több ponton korrelál Borromini Falconieri-tereinek és a szomszéd templom kriptájának különös plasztikáival.

______________________________________________________________________
______________________________________________________________________

Oltárok az S.M. della Morte kriptájában
______________________________________________________________________
______________________________________________________________________


Freud hipotéziséről

Ha a fenti irodalmi példa a kollektív tudattalan fogalmait kerülgeti, alább Freud a Borromini kortárs Leonardo álomfejtőjeként az individuum felől közelíti meg a teremtő művészet titkát (Leonardo da Vinci egy gyermekkori emléke, Bécs, 1910. átdolg. 1919., in: Művészeti írások. Szerk. Erős F., Argejó É. Bp. Filum, 2001). Közismert, hogy Sigmund Freud amatőr egyiptológus is volt, komoly gyűjteménnyel. Az egyiptológia akkortájt vált modern tudománnyá, az egész korabeli szellemi világot foglalkoztatták a felfedezések. Freud példaértékű, Leonardóhoz méltó interdiszciplináris tanulmányában egyiptológiai ismereteit is felhasználta. A szerkesztők írják: „A Leonardo-tanulmány megszületését jól nyomon követhetjük a Freud-Ferenczi levelezésben is (Thalassa, I/1 köt. Bp. 2000). Freud folyamatosan beszámolt Ferenczi Sándornak a munka előrehaladásáról… azt írja, hogy »foglalatosságaim között szerepel jelenleg Leonardo da Vinci is« (78. sz. levél). Az első, 1982-es magyar kiadás fordítója, Vikár György megemlíti: „Freud zseniális gondolatmenetének van egy gyenge pontja, amit természetesen nem titkolhatunk el. Freud ugyanis Leonardo gyerekkori élményvilágában sokat épít olyan kultúrtörténeti párhuzamokra, melyek a keselyűvel kapcsolatosak. Csakhogy Freud egy téves információra alapoz: Leonardo eredeti szövegében nem keselyű szerepel, hanem kánya… A sors különös tréfája folytán nemcsak a Leonardo napló német fordítója fordította a kányát (olaszul: nibio [németül Milan] tévesen keselyűnek [Geier], hanem ugyanezt a hibát Merezskovszkij regényének, Freud kedvelt olvasmányának német fordítója is elköveti” (i. m. 116. o.). [a Falconierit illetve e bizonytalanság inkább felerősíti koncepciómat – Sz. Gy.]
Miként Freud fejtegeti az egyiptomi »mut« (anya) szó hieroglifája a keselyű képének felel meg (nem pedig a kányáénak)” …[a Borromini-homlokzat kőragadozói azonban akár mindkét madárnak megfeleltethetőek, a mi szempontunkból közömbös Freud bakija – Sz. Gy.] „Valójában két – egymástól független – problémáról van szó. Az egyik a »keselyű« és az »anya« reprezentációjának lehetséges kapcsolata az egyiptomi mitológiában; Freud itt az androgün anyaistennők jelentőségét emeli ki. A másik probléma Leonardo madárfantáziája; a fantázia pszichológiai jelentőségének szempontjából azonban végül is lényegtelen, hogy milyen madár volt az, amelyik Leonardót bölcsőjében meglátogatta. Egyébként egy 1919-ben betoldott jegyzetben (31. sz. jegyzet) maga Freud is arra a következtetésre jut, hogy a »nagy madárnak nem kellett feltétlenül keselyűnek lennie«.” (117. o.)…
Alább, már Freudot idézve: „Kísérleteivel, kortársai véleménye szerint, csak az idejét fecsérelte, ahelyett, hogy serényen festene megrendelésre, és gazdagodna, mint egykori tanulótársa, Perugino – szeszélyes játéknak tűntek ezek számukra, vagy őt magát abba a gyanúba hozták, hogy a ’fekete mágiának’ szolgál. Mi ma jobban megértjük őt e téren, mert feljegyzéseiből tudjuk, miféle mesterséget űzött. Abban a korban, mely az egyház tekintélyét éppen kezdte felcserélni az antik kultúra tiszteletével és az elfogulatlan kutatást még nem ismerte, ő, az előfutár, Bacon és Kopernikusz nem méltatlan társa, szükségképpen magányos volt. Amikor lovak és emberek tetemét boncolta, repülő szerkezeteket épített, a növények táplálkozását és mérgekkel szembeni viselkedését tanulmányozta, ugyancsak messze került Arisztotelész kommentátoraitól, és közel a megvetett alkimistákhoz, akiknek laboratóriumaiban a kísérleti kutatás legalábbis menedéket talált e kedvezőtlen időkben.” (121. o.)…
„Szelíd volt és jóságos mindenkivel – a húsételt elutasította magától, »mert nincs jogunk állatoktól az életet elrabolni«, és különös élvezetét lelte abban, hogy a piacon vásárolt madaraknak visszaadja szabadságát. Elítélte a háborút és a vérontást, és azt tartotta, hogy az ember nem annyira az állatvilág királya, inkább a leggonoszabb minden vadállat közül.”… (125. o.) „Tudtommal Leonardo egyetlen közlést tett saját gyermekkoráról egy tudományos leírás kapcsán. Egy helyütt, ahol a keselyű röptét tárgyalja, hirtelen félbeszakítja magát, hogy utat engedjen egy igen korai évekből felmerülő emléknek.” [idézi E. Müntz (1899) írását Freud, majd benne Leonardót]: „»Úgy tűnik, már előre elrendeltetett, hogy ilyen alaposan foglalkozzam a keselyűvel, ugyanis mint egész korai emlék jut az eszembe: amikor a bölcsőben feküdtem, egy nagy keselyű szállt le hozzám, farkával szájamat kinyitotta, és ezzel a farokkal sűrűn bökdöste ajkamat.«” (140. o.)… „Egy gyermekkori emlék tehát, és ugyancsak különös. Különössé teszi tartalma, de az életkor is, amelybe előadója helyezi. Hogy az ember egy emléket megőrizhessen saját csecsemőkorából, talán nem lehetetlen, de bizonyosnak semmiképp sem tekinthető. Ami viszont Leonardo emlékét illeti, hogy ti. Egy keselyű a farkával a gyermek száját kinyitotta, oly valószínűtlennek, oly meseszerűnek hangzik, hogy megítélésünk szerint megfelelőbb egy másik felfogás, mely mindkét nehézséget egy csapásra megoldja. A jelenet e keselyűvel nem Leonardo emléke, hanem egy fantázia, amit később alkotott és gyermekkorába helyezett. Az emberek gyermekkori emlékeinek gyakran ez az eredete: egyáltalán nem egy élménytől kezdődően rögzülnek és idézhetők fel, mint az érett kor emlékei, hanem csupán későbbi időben, midőn a gyermekkor már elmúlt, merülnek fel, emellett elváltozottan, meghamisítottan, későbbi tendenciák szolgálatába állítva, úgy, hogy általában a fantáziáktól nem különböztethetők meg élesen.” (141. o.)…
„A történetírás, amely megkezdte a jelen idő eseményeinek folyamatos feljegyzését, vissza a múltra is vetett egy pillantást, hagyományokat és mondákat gyűjtött össze, értelmezte a régi idők erkölcsökben és szokásokban továbbélő maradványait, és ily módon megalkotta az előidők történetét. Ez az őstörténet elkerülhetetlenül inkább vált a jelen vágyainak és nézeteinek kifejezőjévé, mint a múlt képmásává, ugyanis a nép emlékezete sok mindent félretolt, mást megváltoztatott, a múlt némely nyomát félreértve a jelen szellemében értelmezte, és különben sem objektív tudásvágy késztette a történetírásra, hanem, hogy a kortársakra hasson, őket lelkesítse, dicsőítse, vagy tükröt tárjon eléjük. Egy ember tudatos emlékezete érési idejének élményeiről teljességgel ehhez a történetíráshoz hasonlítható: és gyermekkori emlékei valójában megfelelnek egy nép őskora késői, és tendenciózusan helyreállított történetének.” (142. o.) … „Minden torzítás és félreértés ellenére a múlt realitása mégis bennük jelenik meg; a nép saját őskora élményeiből alkotta őket, egykor hatalmas és még ma is hatékony motívumok nyomására, és ha mindezen torzításokat valamennyi működő erő megismerésével helyre tudnánk igazítani, úgy a mondai anyag mögött megtalálnánk a történelmi valóságot. Nem közömbös, hogy egy ember saját gyermekkorából mire vél emlékezni; rendszerint ezekben az általa sem értett emléktöredékekben lelki fejlődése legjelentősebb vonásainak felbecsülhetetlen bizonyítékai rejlenek. Mivel a pszichoanalitikus technika elsőrangú segédeszköz az így elrejtett felderítésére, engedtessék meg, hogy megkíséreljük Leonardo élettörténetének hézagait gyermekkori fantáziája elemzésének útján kitölteni.” (143. o.)…
„Mindenekelőtt Leonardo gyermekkori fantáziájának egy másik meg nem értett vonása köti le figyelmünket. Úgy értelmeztük a fantáziát, hogy az a szoptató anyára vonatkozik – és az anya helyén egy keselyűt találunk. Honnan származik ez a keselyű, és hogy kerül erre a helyre? Egy ötlet kínálkozik itt, oly távolról, hogy az ember hajlamos lenne lemondani róla. A régi egyiptomi szent szövegek képírásában az anyát mindenesetre a keselyű képe jelöli. Ezek az egyiptomiak egy anyaistennőt is tiszteltek, akit keselyűfejjel ábrázoltak, vagy több fejjel, melyek közül legalább egy a keselyűé volt.
______________________________________________________________________
______________________________________________________________________

A Falconieri baloldali pilaszterének Mut istennője. Jobboldali kép: A Santa Maria della Morte templom kriptájának „áldozatot bemutató” figurája.
______________________________________________________________________
______________________________________________________________________


Az istennő nevét Mutnak ejtették; … Így a keselyű valóban kapcsolatban áll az anyával, de mit segít ez nekünk? Tulajdoníthatunk ilyen ismeretet Leonardónak, midőn a hieroglifák olvasása először Champollionnak (1790-1832) sikerült? … Mi késztette a régi egyiptomiakat arra, hogy a keselyűt az anyaság szimbólumának válasszák? Nos, az egyiptomi vallás és kultúra már a görögök és rómaiak érdeklődésének tárgya volt, és jóval előbb, mintsem mi magunk az egyiptomi emlékművek feliratait olvasni tudtuk, rendelkezésünkre álltak egyes közlések erről a klasszikus ókor ránk maradt írásaiból – írásokból. Melyek részben ismert szerzőktől származnak, mint Sztrabón, Plutarkhosz, Aminianus Marcellus, részben ismeretlen neveket viselnek és eredetük, keletkezési idejük bizonytalan, mint Horapollón Nilus Hyerogliphicá-ja, vagy a keleti papi bölcsességnek az a ránk maradt könyve, melyet Hermész Triszmegisztosz istennek tulajdonítottak. Ezekből a forrásokból értesülünk róla, hogy a keselyűt az anyaság szimbólumának tekintették, mert az a hit járta, hogy csak nőstény keselyűk vannak, hímek nincsenek e madárfajban. Ennek a korlátozásnak a régiek természetrajzában létezett egy ellentétpárja: úgy vélték, hogy a szkarabeuszok, ezek az egyiptomiaktól szentként tisztelt bogarak, kizárólag hímneműek.” (146. o.) …
„Leonardo … sokat olvasott, érdeklődése az irodalom és a tudomány minden területére kiterjedt. A Codex Atlanticusban egy jegyzéket találunk valamennyi könyvről, amely egy bizonyos időben birtokában volt, emellett említést könyvekről, amelyeket barátaitól kölcsönzött, ezen túlmenően kivonatokat, amelyeket feljegyzéseiből Fr. Richter (1833) állított össze. … Nem hiányoznak közülük sem a régebbi, sem a korabeli természettudomány művei. Mindezek a könyvek abban az időben már nyomtatásban is hozzáférhetők voltak, és éppen Milánó volt Itáliában a könyvnyomtatás fiatal művészetének fővárosa. Ha most tovább megyünk, egy olyan értesülésre bukkanunk, ami a valószínűséget, hogy ti. Leonardo ismerte a keselyűről szóló mesét, bizonyossággá változtathatja. Horapollón tudós kiadója és kommentátora ugyanis az imént idézett szöveghez megjegyzi (Leemans, 1835): »Ezt a keselyűről szóló mesét azonban az egyházatyák féltékenyen magukévá tették, abból a célból, hogy természettani bizonyítékként vessék be mindazok ellen, akik a szűzi fogantatást tagadták. Ez a bizonyítási mód csaknem mindegyiküknél előfordul.«… Nos, Leonardo keselyűfantáziájának keletkezését a következőképpen képzelhetjük el. Midőn egyszer egy egyházatyánál vagy valamilyen természettudományos könyvben arról olvasott: a keselyűk mind nőstények, és a hím segítsége nélkül megtermékenyülhetnek, egy emlék merült fel benne, ami fantáziává alakult át és azt akarja kifejezni: ő is keselyűgyermek, kinek anyja volt csak, apja nem – ehhez társult, oly módon, ahogy ilyen régi benyomások egyáltalán megnyilvánulni képesek, annak az élvezetnek utóíze, melyben egykor az anyamellen része volt. A szerzők részéről történő utalás a szent szűzre és gyermekére – e minden művésznek oly kedves elképzelésre – hozzájárulhatott, hogy számára ez a fantázia értékesnek és jelentősnek tűnhetett. Ez úton azonosulhatott a gyermek Krisztussal, aki nemcsak egy asszonynak vigasztalója és megváltója.” (148. o.)
„Ha egy gyermekkori fantáziát elemzünk, arra törekszünk, hogy reális emléktartalmát elkülönítsük későbbi motívumokból, amelyek azt megváltoztathatták és eltorzíthatták. Úgy hisszük, Leonardo esetében ismerjük fantáziája reális tartalmát; az anya helyettesítése a keselyűvel arra utal, hogy a fiú híjával van atyjának, és egyedül anyját látja maga mellett. Leonardo illegitim születése összeillik keselyűfantáziájával: csak ezért hasonlíthatta magát keselyűgyermekhez.” (149. o.) …
„Az egyiptomiak keselyűfejű istennője Mut, ez a személytelen karakterű figura – ahogyan Drexler a Roscher-féle lexikonban állítja – gyakran összemosódott más, eleven individualitású anyaistennőkkel, mint Ízisz és Hathor, noha mindemellett megőrizte különálló egzisztenciáját és fennmaradt önálló tisztelete. Az egyiptomi panteon különös sajátsága, hogy az egyes istenek nem oldódtak fel a szinkretizmusban. Az istenkompozíció mellett az egyes istenalakok önállósága is megmaradt. Nos, ezt a keselyűfejű anyai istennőt az egyiptomiak legtöbbször fallikusan ábrázolják; testén, melynek a keblei nőies jelleget adnak, egy férfi hímtagot viselt erigált állapotban. [a Falconieri pilasztereinek madarai tk. Sztéléken állnak, s ezekre az ókorban gyakran faragtak hímtagot, ami azonban itt hiányzik – Sz. Gy.] Tehát Mut istennőnél ugyanúgy megtalálhatjuk az anyai és a férfias jellemvonások egyesülését, mint Leonardo keselyű-fantáziájában. Magyarázhatjuk-e ezt az összetalálkozást azzal a feltevéssel, hogy Leonardo könyveit tanulmányozva az anyát jelképező keselyű androgün természetét is megismerte? Ez a lehetőség több mint kérdéses; úgy tűnik, a forrásművek, amelyekhez hozzáférhetett, e különös meghatározásból semmit sem tartalmaztak. Bizonyára jobban megközelítjük az igazságot, ha ezt a megjegyzést egy közös, itt és ott egyaránt hatékony és még ismeretlen motívumra vezetjük vissza.
A mitológia arról tudósít minket, hogy az androgün alkat, a férfi és a női nemi jelleg egyesülése nemcsak Mutot jellemezte, hanem más istenségeket is, mint Ízisz és Hathor, de ezeket talán csupán annyiban, amennyiben anyai természetük volt és Muttal összemosódtak. Arról is felvilágosít, hogy az egyiptomiak más istenségei, mint például a szaiszi Neit, akiből később a görög Athéné lett, eredetileg androgünek, azaz hermafroditák voltak, és ugyanez vonatkozik számos görög istenre, különösen Dionüszosz köréből, de még a később egyértelműen szerelemistennővé vált Aphroditére is. Majd megkísérli ennek magyarázatát adni azzal, hogy a női testre illesztett fallosz a természet teremtő őserejét jelenti, és csupán a férfias és nőies egyesülése ábrázolhatja méltóan az isteni tökéletességet. Csakhogy ezen megállapítások egyike sem oldja meg a lélektani rejtélyt, miért nem tartja vissza a megbotránkozás az emberi fantáziát attól, hogy egy alakot, mely az anya lényegét fejezi ki, a férfierőnek az anyasággal szögesen ellentétes jelével ruházzon fel. A magyarázatot az infantilis szexuális elméletképzés nyújtja. Mindenesetre volt idő, amikor az ember a férfi genitáliát az anya alakjával egyesíthetőnek vélte.” (151-153. o.) …
„A feljegyzésekben, amelyekben Leonardo elmerül a természet nagy rejtélyeinek tanulmányozásában, nincs hiány a teremtő, mint e rejtélyek végső oka iránti csodálatának nyilvánításában, de semmi sem utal arra, hogy ezzel az isteni hatalommal személyes viszonyt óhajtana fenntartani. A mondatok, melyekbe utolsó életéveinek mély bölcsességét rejtette, olyan ember rezignációját tükrözik, aki aláveti magát az „ananké”-nak, a természet törvényeinek, és isten jóságától vagy irgalmától semmi enyhülést nem vár. Aligha kétséges, hogy Leonardo mind a dogmatikus, mind a személyes vallási hitet magában leküzdötte, és kutatómunkájában messze eltávolodott a hívő keresztény világnézetétől.” (186. o.) … „Ugyanis Vasari arról tudósít, hogy hasonlót művelt akkor is, amikor erre megrendelés nem kényszerítette: »Ott (Rómában) viaszból valamiféle pépet kotyvasztott, s út közben nagyon vékony állatalakokat formált belőle, amelyek belül üresek voltak, s ha az ember rájuk fújt, repültek a levegőben; de ha megszűnt a szél, leestek a földre. A belvederei vincellér talált egy gyíkot, amelyet Leonardo igencsak furcsává változtatott át; más gyíkok lenyúzott bőréből higanykeverékkel szárnyat ragasztott rá, s ez remegett, amikor a gyík mozgott; nagy szemet festett szarvat és szakállt ragasztott neki megszelídítette, egy dobozban tartotta; barátai, akiknek megmutatta, ijedtükben elszaladtak. « Az ilyen játékai sokszor arra szolgáltak, hogy súlyos gondolati tartalmakat fejezzen ki velük …” (188. o.)
„A játékok és bukfencek, melyeket Leonardo fantáziájának megengedett, bizonyos esetekben életrajzíróit, akik jellemét félreismerték, csúnyán megtévesztették. Például Leonardo milánói kézirataiban »soriói (szíriai) Diodarióhoz, a szentséges babiloni Szultán Helytartójához« intézett levelek tervezetei találhatók, amelyekben mint mérnök mutatkozik be, akit ezekre a keleti vidékekre küldtek, a lustaság vádja ellen védekezik, földrajzi leírást ad városokról és hegyekről, majd végül egy nagy elemi katasztrófáról számol be, mely ott jelenlétében zajlott. J.P. Richter az 1881-es esztendőben ezekkel az írásokkal próbálta bizonyítani, hogy Leonardo valóban az egyiptomi szultán szolgálatában tett szert ezekre az úti megfigyelésekre, és ő maga keleten fölvette a mohamedán vallást. Ott-tartózkodása az 1483-as évet megelőző időben zajlott volna, tehát mielőtt Milánó hercegének udvarába költözött. Csakhogy más szerzők kritikáinak nem volt nehéz Leonardo állítólagos keleti utazásának bizonyítékaiban felismerni azt, amik valójában voltak: egy fiatal művész fantáziatermékeit. Saját szórakozására alkotta őket, talán vágyait fejezte ki bennük, hogy világot láthasson és kalandokat élhessen át. Alighanem fantáziaképződmény az »Academia Vinciana« is, melynek létét öt, vagy hat, az akadémia feliratával ellátott rendkívül művészi embléma alapján tételezik fel. Vasari említi ezeket a rajzokat, de nem az akadémiát. Müntz, aki egy ilyen ornamentikát tétetett nagy Leonardo-művének fedőlapjára, a kevesek közé tartozik, akik egy »Academia Vinciana« realitásában hisznek.” (189-190. o.)

Összefoglalás

Az újjászületés szó átvitt értelmét máig használjuk. A reneszánszban Róma 150 év alatt újjászületett. A Via Giulia kiépítése elválaszthatatlan a Rómába települő firenzeiektől, a legfőbb politikai hatalomra törő bankár családoktól. Azt is tudjuk, hogy jó száz évvel később (1781) C. Falconierinek L. Braschivel kötött frigyével még gazdagabb lettek a Falconierik, s még fényűzőbbre alakították a palota puritánabb, püthagoreus matematikától átitatott, monochrom díszítésű tereit is. De a palota mai állapotában is feltételezi a közeljövő kőműves-alkotmányainak korábbi, itt honos proto-változatát. Pl.: a 3 kör közé metsződő 7 háromszögcikkely, centrumában a Nappal a 7-es ikonográfiáját kínálja, a Szentháromság mellé. E szimbólum kibontásakor Mereskovszkij koncepciójára támaszkodtam. Az újjászületés akkor nem csak a világ evangelizációjának terve volt, de műszaki projekt is: a kereszt jegyében újjáépíteni a középkor összezsugorodó, egykor milliós antik-városát világot uraló Rómává. Ez a program, ha egyházi és politikai értelemben (a felfedezések és a reformáció miatt) nem is, az urbanisztika dimenziójában megvalósult.
Kérdés maradt: mi végre szolgálna a Borromini-alkotás szimbólumai mögött sejthető „testvériség”? Nem kis feladatra: a felvilágosodást egyeztetni a vallással, a hit bölcsességét a tudományokkal. A fenti 3. kivonatban S. Freud művészettörténeti álomfejtése a főmotívum, melyben az újításai alapján Borromini elődjének tekinthető Leonardo álma felől a pszichoanalízis terepén közelíti meg a teremtő művészet titkát. A Freud-elemzés egésze az elfojtott szexualitásból szublimált művészet lehetőségét vázolja fel. Mind Leonardo, mind Borromini életrajza leírható e hipotézis mentén. Freud gondolatmenete a zseniális Borromini titkának is lehetséges felfejtése. Leonardo az interdiszciplináris „Academia Vinciana”, Borromini talán egy pogány-keresztény szinkretikus „neoplatonikus-katolikus szerzet” alapításán fáradozott. A jövőbe tekintve visszanyúltak az elfeledett ókori tudáshoz.

______________________________________________________________________
______________________________________________________________________

„Ha olyan tudóssal találkozol, ki náladnál kevesebbet tud, ne bizakodjál el az ő csekélyebb tudásával szemben” – idézi Ptahhotep „Bölcs mondásait” (V. dinasztia, ie. 3580) Mahler Ede (Mahler: Beöthy Zsolt egyiptológiai gyűjteménye a Budapesti Kir. Magyar Tudomány-Egyetemen, Franklin, Bp. 1909.)

______________________________________________________________________
______________________________________________________________________

Ide kívánkozik egy harmadik, 20. századi alkotó, a szlovén José Plečnik is. Szerzetesi elmélyülésében ugyancsak zseniális, külön-utas modern építészetet alkotott. Ljubljanai műtermébe egy kolostorcella ajtaján lehet belépni. Épített abba egy etruszk sírépítményeket idéző, az újjászületés felé vezető „kijáratot” is. Idős korában a fáraók szakállát viselte. Ljubljana Zale-temetőjében sorra vette az óegyiptomi, a jeruzsálemi, az ógörög, az etruszk, a hellenisztikus, a római, a bizánci temetkezések szakrális építőformáit. Saját architektúrát formált azokból. Építészetté szublimált hit-parkja mágikus feltámadás-objekt.