Szegő György DLA építész, látványtervező

_________________________________________________________________
_________________________________________________________________

Ebben a kicsit bábszínházas 81-es évadomban hívott Kertész László a Népopera, – a műfaj megszállottjaként ismert rendezője – Kodály Háry Jánosához. Pesti munka, de a Déryné-színház operatársulatának tájelőadásaihoz is stimmelni kell: félig bábszínházként. Laci bácsi felesége a neves meseíró, Ács Kató. Régi mesekönyveiket lapozgatva jött az ötlet. A síkbeli makettek, a bábok és énekesek közti lépték ugrásaihoz egyszerre képesek alkalmazkodni, sőt átkötni is: a régi játékok. 100 éves játék-katalógusból indítom a látványt. Kerete és paravánja a bécsi Burg órajátéka lesz. A bábokat a Bóbita-alapító Kós Lajos és emberei mozgatták. Az előadásnak híre megy, és – épp a Burgban székelő – Osztrák Színháztörténeti Intézet megvásárolja terveimet.
Még 82-ben elért az évtized egyetlen valódi fővárosi felkérése (hisz’ szilencium jön majd), Fényes-Bacsó-G. Dénes: Szerdán tavasz lesz ősbemutatója. Kerényi Miklós Gábor rendezte. Babarczy nem ellenzi, menjek. Kerényi impulzív ember, évekig ki is tartok mellette, noha szöknek tőle. Maximalista, de felkészült is, mind zenei, mind vezetői értelemben. A művet az Operett rendelte: „első magyar musicalnek”. A házból sokan ismerősök a Szabadtéri Színpadok nyári csapatából. A szerzők meg a varázsos, éppen eltünő „pesti világot” képviselik. Apám világát. Élvezem személyüket. Apám pont errefelé volt otthon 1945-55 között, a házban ő jut eszébe sokaknak a nevemről. Közel is laktunk. Ez segít is, de egyszerre kényelmetlen, „gyerek vagy” élmény is.
Modern építményt tervezek a teljes forgóra: musicallépcső-futballtribűnt. Túloldalán presszók, kis boltok, szálló portálja is aláfér. A fiatalok repülnek benne, de Dajka Margit is szereti. Kozák András is jól dolgozik, pedig ő nem énekes. Galambos Erzsi profi – lenne. A műfajjal, a néha túl nyers Gáborral van baja? Nem jöttem rá. Végig kitart: „tériszonya miatt” kúszva mozog a lépcsőn. Ha száma jön: föláll, énekel, majd vissza. De nem kapta meg a korlátot. A főpróbán Felföldi Anikó a beugró, aznap Galambos kilépett a színházból. Lehet ezt? Így nem is jön össze még a műfaj. Az első honi musical majd Tolcsvay Béláé, a Madáchban. 10 évre rá Kecskeméten később egyszer együtt dolgoztunk Galambossal. Hivott, látni akarja a tervet: előre...

_________________________________________________________________
_________________________________________________________________

Lope de Vega: A kertész kutyája,1984, Zalaegerszeg, D: Szegő György, J: Laczó Henriette R: Babarczy László, fotó: Ilovszky Béla, a képen Fekete Gizi

_________________________________________________________________
_________________________________________________________________

PQ ’91, 1991, Prágai Quadriennále, kiállításterv: Szegő György kur. Wellmann Nóra

_________________________________________________________________
_________________________________________________________________

Hubay Miklós: Túsz-szedők, 1985, Zalaegerszeg, D: Szegő György, J: Laczó Henriette, R: Merő Béla

_________________________________________________________________
_________________________________________________________________

Ezévben nyertük a BITEF díjakat, példát statuál a politika: számomra sokáig nincs pesti folytatás. Zalaegerszegen van dacos fogadókészség. A ’84-es A kertész kutyája után barátkozom össze a színház egyik alpítójával, Merő Béla rendezővel. Grotowskihoz járt, de helyi kririkus is volt. Ő hív 1985-ben Hubay Miklós Túsz-szedők c. „antik” dráma tervezésére. Nekem új, nyílt vita dúl a velünk amúgy szimpatizáló szerzővel: aki sokallja az aktuális utalást. Térben kihúztuk a játékot egy görljárdára, a színpadon, jeepet robbantottunk… Minden 56-ról, 68-ról, és a jelen lengyel helyzetről szólt. Végül a siker békét hoz. De Merővel nem lesz békénk Békés Pállal sem, következő évben itt bemutatandó darabjának díszlete miatt.

_________________________________________________________________
_________________________________________________________________

Békés Pál: Pincejáték, 1986, Zalaegerszeg, D: Szegő György, J: Bajkó Anikó, R: Merő Béla

_________________________________________________________________
_________________________________________________________________

A Pincejáték a II. világháború után 40 évre előbújó óvóhelyi túlélőkről szólt. Örkény abszurd helyzete. Felforgattam a teret, alul a boltívek, fent a szén. Izgalmas tér jött létre. Szegény Pali, a hozzá igen közel álló Radnóti Zsuzsát – Örkény özvegyét – is lehozta, hadrendbe állítva a neki nem tetsző díszlet ellen. Különös gesztus… De a műhelyek olyan szépen megépítették a tervet, hogy nincs apelláta. Maradt minden a feje tetején. Én meg maradtam "rossz fiú". De élményként kaptam: a „pincében” Hetényi Pál játékát, a büfében Borhy Gergely költői, szívszaggatóan tragikus monológ-paródiáit. Egyik szemem sírt, a másik meg nevetett. Így ki lehetett bírni.
Ezévben a zalaegerszegi kézben lévő Zalaszentgróti Nyári Egyetemen tanítottam is, Duró Győzővel párban. Ott volt visszatérőként Ács Jani vagy Ascher is. Engem Horgas Péter hívott, aki Somogyi Arvisurájában is felkért már előadni. Horgas interjújában hallottam nemrég, akkor Péter mesterének tekintett, mint én a Fehér Miklóst. Ez már a kor jele… Miklós bácsi épp akkortájt kezdett írni. Rég elment már, mostanában olvasom, Röck Szilárd u.-i házuk lépcsője leszakadt... Szcenikusnak való ötlet. A tanítás új feladata jól esett a rész-eltiltásban. Esténként a tábor frenetikus szellemi játékai is jól elterelték a figyelmemet a meglepően sok emberi gyarlóságról.

_________________________________________________________________
_________________________________________________________________

Bresan: Paraszthamlet, 1988, 1992, D: Szegő György, J: Cselényi Nóra, R:Babarczy László

_________________________________________________________________
_________________________________________________________________

Merővel három munka következett még. Az első Dunaújváros Játékszínben, Vetema: Szent Zsuzsána… honi ősbemutatója. Győry Franciskára elimeréssel emlékszem, Csurka Lászlóra ellenkezőleg. A második: Bresan Paraszthamletje: a délszláv szocialista agrárátalakulás dráma, itáliai quttrocento kép „születés-jászlában”. A harmadik: Merő amatőr-társulatával szürreális vers-látomás: az orosz Alekszandr Blok Harlekinje. Bajkó Anikó, avantgárd textiles barátomat hívtam a jelmezhez. Az „Év előadása” lett. Örmény-grúz utazást nyertünk, Csernobil heteiben. Így, életet jelentő vita után nem Kijevnek mentünk… De a „téglák” minden szót jelentettek. Bajkó pedig mitsem sejtve elvitt Tbilisziiben Paradzsanovhoz – a világhírú, idős örmény letiltott filmguruhoz. Életre szóló élmény: másfél napos látványvendégség föszereplői voltunk. Olyan ünnepet prezentált, amiről mi európaiak már nem is hallunk-álmodunk. A részleteket lásd az ügynökjelentésekben.

Paradzsanov szeretetlakomáján Bajkó Anikóval, Merő Bélával. Tbiliszi 1985, A zalaegerszegi Harlekin "jutalomutazásán"

Paradzsanov és Williams Vágy villamosa Dubois kisasszonyának házai egymásra hajaznak

T. Williams: A vágy villamosa, 1985, Kaposvár, D-J: Szegő György, R: Ács János